Long day

Csütörtök éjszaka 4 óra van, épp most értem haza. Mivel elég későre jár az idő, a korábbi hagyományokkal ellentétben igyekszem rövidre fogni a mondandómat, mert reggel jelenésem van az irodában, utána pedig az ügyfélnél. Ma csak arra a kérdésre próbálok magyarázattal szolgálni, ami mindannyiotokban jogosan merülne fel: Mi a fészkes fenét csináltál eddig?

A tényállás a következő: a holnapi nap egy nagyon fontos prezentációt tartunk egy nagyon fontos embernek, ezért a legjobbat kell kihoznunk megunkból. Ezért ma az emberek többsége összeszedta magát, és 1o helyett 11re ért be, majd a lehető legyorsabban, már 12kor mindenki leült a gépéhez, megnézte mi újság a Facebookon, bejelentkezett az MSN-re, de közben persze azért haladtak is a dolgok. 1 körül Biran, Tania és én elmentünk ebédelni egy nagyon menő helyre (itt minden hely menő, ami amerikainak vagy európainak néz ki). 4 körül!!! visszaértünk az irodába, dolgoztunk egy kicsit, 7 körül Brian lelépett, Tania elment vacsorázni a vőlegénye szüleivel, majd 9 körül visszajött és folytattuk a munkát. 11 körül megjött Thomas, jókat beszélgettünk manga filmekről, a világháború eseményeiről Ázsiában, az exbarátnője esküvőjéről, aztán újragondoltuk az egész kampányt, és hipp-hopp már fél 4 volt.

Szó sincs arról, hogy az indonézek lusták lennének, vagy hogy lopnák a napot, vagy hogy nem veszik elég komolyan a munkájukat. A leg lelkiismeretsebb emberek, akiket valaha ismertem. Még csak nem is arról van szó, hogy nem szeretnének hazamenni. Egyszerűen csak nem szeretik a stresszt, ami azzal járna hogy siessenek. Jó otthon, de még jobb a nyugalom. És ha ez azt jelenti, hogy sokáig bent lesz, akkor sokáig bent lesz. De fő a nyugalom. Európaiként nehéz ezt megérteni, és főleg elfogadni, hiszen ez azt jelenti, hogy nekem is bent kell maradnom, de mivel én sem szeretem a stresszt inkább megadom magam. Nem tudom sikerült-e jól elmagyaráznom ezt a jelenséget, mert látni kell és megélni, de itt tényleg nincsenek ideges emberek, nem kiabálnak, nem bazdmegelnek...mosolyognak.

Amúgy a stresszkerüles a magyarázata annak is, hogy szinte minden kicsit is tehetős indonéznek sofőrje van. Túl nagy stressz ilyen forgalomban vezetni. Ezzel a sofőr dologgal kapcsolatban van még egy érdekes történet, ezt még gyorsan leírom: Tania apukája azzal hívta fel a lányát valamelyik nap: Lányom, téged eljegyeztek? Tania meglepődve válaszolt: Igen, de honnan tudod te ezt? Csak néhány órája történt. Mire az apja: a sofőröd mondta az előbb a sofőrömnek. Hát így működik ez Jakartában..

Na végszóra a mecsetben is megszólalt az imám. Ennyit az alvásról.