Kedd

Reggel a “cabel man“ ébresztett, aki végül kétszer 15 perces kemény küzdelem után feladta, hogy kép legyen a tévémen, és sűrű bocsánatkérések közepette levonult a terepről. Lent a lobbyban találkoztam a lakás tulajával, aki kedvesen elbeszélgetett velem, amíg a taxira vártam. Felajanlotta, hogy ha nem lesz jobb dolgom szivesen elvisz a kornyeken barangolni. Kiderült az is, hogy a háznak nem csak medencéje van, hanem futópályája is. Na majd este megnézem.

A taxis késett, és számlát sem tudott adni, csak egy celtire felírni, hogy mettől meddig vitt és mennyit fizettem. Az apeh errefelé ismeretlen fogalom. Boldogok a lelki szegenyek.

Az egyik kolléganőnk szerelmes. Onnan tudom, hogy egész délelőtt szerelmes számokat hallgattunk, vagy ha épp csend volt, akkor énekelt. Ezt leszámítva a délelőtt eseménytelenül telt.

Diennel és Donnal ebédeltem. Don a pénzügyi igazgató, egy mosolygós maláj pasas. Épp most lesz az esküvője decemberben. Vagy ahogy Dian kijavitotta: decemberben lesz az elso esküvője. Szerinte a hazasság ugyanis nem más mint egy kapcsolat következő szintre emelkedese: az egyenes út a váláshoz... Meghívtak magukhoz vasárnapra, egész nap azon a környéken fogunk barangolni. Jepp, most kiderul hogy van-e elet a felhőkarcolókon túl. (ehh, Jakartarol meg nem is meseltem, mi?)

Az ebéd végén csatlakozott hozzánk egy ausztrál nő is, aki épp valami tréninget tart a cégnél a fejeseknek, akik nem győznek bújkálni előle. 3 napja bujocskáznak. Épp arról beszélgettünk, hogy Hong Kongban a sötétebb bőrű embereket, mint a malájok vagy az indonézek, milyen diszkriminációk érik. A boltban nem szolgaljak ki őket, mert úgysincs elég pénzük, hogy bármit is vegyenek, sőt már a határnál komoly problémáik akadnak. Dian szerint ez a brit megszállás alatt sokkal rosszabb volt, hiaba a szemét gyarmatosítók nem voltak jó hatással a kínaiakra. A kengurumezes hölgy onnantól kezde nem nagyon szólalt meg. A liftben felfelé szólt csak Don, hogy a nő csak egy ideje el Ausztráliában, eredetileg angol. Huppsz.

Más: azt is ma tudtam meg, hogy egyetlen muszlim országba sem engednek be olyan útlevéllel, amiben izraeli pecset is virít. Szóval miután jártál Izraelben, jobb ha új útlevelet igényelsz.

Egy másik érdekes dolog is szóba került az ebédnél: azt eddig is tudtam, hogy az ázsiai nők előszeretettel fehérítik a bőrüket. A sötét bőr itt azt jelenti ugyanis, hogy a szabadban dolgozol, ergo csóró vagy. Csórónak lenni pedig nem menő a vilagnak ezen a részén sem. (Jelenleg tehát én vagyok a legszebb előlény az irodában. Ezt is megértük.) Na szóval ez eddig nem volt meglepő, de hogy egyesek milyen végletekig képesek elmenni az elgondolkodtató: Don testvére (a malájok néhány árnyalattal még sötétebbek mint az indonézek) injekciókkal fehérítteti magát, de olyan kórosan, hogy állítólag már nincs ép vénája. Ez milyen beteg dolog már? A 3 éves unokahuga a balin töltött nyaralás után hisztérikus rohamot kapott, amiert lebarnult, és ettől „csúnya“ lett. Dian erre azt mesélte, hogy a nők Afrikában egyenesíttetik a hajukat. Én mélyen hallgattam a nálunk tomboló szoláriumlázról…had gonolják csak, hogy legalább nálunkk rendben mennek a dolgok.

Hogy mit ettem, arrol fogalmam sincs. Rizs, fűszeres marhahús, tükörtojás. Úgy tűnik a tojás errefelé alap. Dian etetett velem egy furcsa desszertet is. Rózsaszín jeges löttyben fura zöld szmötyi. Ha valaki tudja a nevét, kérem árulja el.

Délután ismét egy brief jött, a timing hajmeresztő (már akinek van mit ugye). Itt ismerkedtem meg Tania-val, aki egy meglehetősen energikus és őszinte harmincas nő. Bocsánat: csaj. Félig német, félig indonéz, de németul nem tud, indonéznek viszont egyzáltalán nem néz ki. Csak néhany hónapja került ide, így mint újonc beszélhettem az újonccal. Accountnak néztem, de kiderult hogy creative director, sőt az asztalszomszédom is az, akit a legnagyobb jóindulattal is account supervisornak néztem. Mondtam, hogy egyelőre sajnos teljes káosz van a fejemben arról, hogy kit hogy hívnak és mit csinál. Példaként elmeséltem neki a hetfői ebédemet Steve-vel, amin meglehetősen jól szórakozott. Group managing director! Miért nem mondta meg kerek perec: Hi, I'm the very big boss!

Estére rettentesen megfájdult a fejem, úgyhogy hazafelé kénytelen voltam beülni egy starbucksba egy kavera. Be kell ismernem ugyanis, hogy bizony koffeinfüggő lettem. Hogy mikor történt nem tudom, de ez van. Minden tiszteltem a Zsoltié, aki különböző önsanyargató modszerekkel próbal mindenféle függőséget megelőzni, de sajnos az én halmazállapotom puding, szóval inkább igyekszem minel inkább biztositani a napi koffein adagom.

KV utan hazasétáltam, majd miután otthon lepakoltam leslattyogtam úszni (valamivel ellensúlyozni kellett a függőség okozta nyomorúságérzetem). Vicces, hogy 4 biztonsági őr vigyáz rám miközben lubickolok. És ezek nem akármilyen őrök ám...tök veszélyesek meg vérszomjasak...még késük is van! Bizony.

ps: hiányzol Muszi.