Megerkeztem

Kicsit megkésve kezdek el írni, de tegnap még nem volt gépem, ma pedig bent egyáltalán nem volt időm ilyesmire. Busy is sexy J Sajnos még nincs itthon internetem, de hogy ne maradjak le nagyon, elkezdem írni word-ben. Stéber? Jah.

Kezdjük az úttal. Bécsből Dubai-ig még élveztem a dolgot, Dubaiba érve azonban már kezdtem nyűgös lenni: semmi kedvem nem volt 5 órát várni, meg kezdtem összezavarodni az időzónákkal is. Arab testévreink nem viccelnek, ha reptéréptésről van szó: hatalmas méretek, ultramodern kivitelezés. Mivel shoppingolni nem volt kedvem, lecövekeltem egy fotelszerű széknél, ahol vagy fél órán át keresztül próbáltam valami normális fészket rakni. Ezúton is köszönet Zsoltiéknak a nyakpárnáért, anélkül nem sikerült volna. Miután kellően kényelmesnek találtam alkalmi fekhelyemet egy pulóverrel kizártam a külvilágot és aludtam vagy 3 órát. Mire felkeltem mehettem becsekkolni, amint pedig felszálltunk újra elaludtam. Helyi idő szerint 15:15ökor szálltunk le, majd miután 1,5 órát vártam a csomagomra, irány a határőrhöz. A vízum rendben volt, szabad vagyok! Azóta sem mertem kiszámolni, hogy mennyit voltam úton. És akkor jött az a jelenet, aminek eddig csak a filmekben láttam: egy derék indonéz fiatalember (Harsya) a nevemmel a táblán ácsorgott a reptéren és furcsán méregette a fehérembereket. Hogy csalódott volt-e, hogy én jutottam neki? Hááát...túl udvarias ahhoz, hogy bevallja. 20 perc után érkeztünk meg a lakásomba ahol már várt Dian és Irine. Ők 3an a jakartai Leo Burnett HR osztálya. Igazán hízelgő, hogy ilyen nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre. Azon nyomban levittek a közeli szupermarketbe, ahol mindenféle ételeket vettek nekem reggelire, meg vizet persze, nehogy szomjan találjak pusztulni. Aztán elvittek kajálni egy közeli Food Court-ba, ami a Grand Indoneziában található, ami nem más mint egy gigantikus luxuspláza. Amikor azt mondom gigantikus, akkor azt tényleg úgy értem: GIGANTIKUS. Szóval ott ettünk. Dian ragaszkodott hozzá, hogy első este csak valami lightosat egyek, szóval vett nekem egy adag Nasi Goreng-et, ami egzotikus hangzása ellenére nem más, mint szójaszószban megsütött rizs mindenféle zöldséggel, tengeri herkentyűvel és csirkével. Ja, és a tetején egy jól átsütött tükörtojás. Dian azt mesélte, hogy Indonéziában minden gyerek ezt eszi, ha az anyukájának nincs ideje rendeset főzni. Az ő gyerekei folyton ezt eszik. Legalább őszinte. Vacsora után tettünk egy kört a belvárosban, majd otthon kitettek. A lakás amúgy szuper, de vannak azért furcsaságok: egyfejű létemre 4 párnám van, takaróm viszont egyáltalán nincs. A fürdőben nincs külön hideg illetve melegvízcsap: egyetlen tekerentyű van, amivel ayonban csak a vízsugár erősségét lehet szabályozni, a hőmérséklet Allah belátására van bízva. Én kb 21-22 fokra saccolom, szóval a hosszú forró zuhanyzások kora lejárt.