Keserves kedd, szorgos szerda

Elég pörgős hetünk van, mivel pénteken egy halom dolgot kell prezentálnunk az ügyfélnek, és elég nagy a nyomás. A szétdobálós szisztéma egészen jól működik, leszámítva, hogy nem minden team teljesít egyformán, és mivel rengeteg a junior nem mennek túl gördülékenyen a dolgok. Tök izgatottan ülök le minden egyes kis meetingre, hogy meghallgassam az ötleteket, hegyezem a fülemet nagyon....de azért azt a kínos pillanatot senkinek nem kívánom, amikor semmi használhatót nem hallasz. Ilyenkor a következő a taktika: szépen megdícsérem őket, hogy ügyesek voltak, elmondom, hogyan lehetne még jobb, adok nekik egy ötletet, ami iránymutató lehet, és megegyezünk, hogy a nap végén újra találkozunk. Nem biztos, hogy jó így, de fogalmam sincs, hogyan kellene vezetni egy 7 fős teamet, amelynek nagy része épp csak most kezdte a szakmát, és még nagyobb része teljesen motiválatlan... Tania sem tud túl sokat segíteni, mivel ő sem boldogult soha ezekkel az emberekkel...hiába ázsiaiakat nem lehet európai módon motiválni. Briannak persze megvannak a maga elképzelései a kampány sikeréről, így az erőforrások és elvárások keresztüzébe kerültem. A kedd olyan gyorsan telt el, hogy észre sem vettem. Valamikor 11 körül értem haza...(megjegyzem 9nél előbb egyik nap sem hagytam még el az irodát)
A szerda még melósabb volt, próbáltuk összerakni a mozaik darabkákat egy nagy képpé, ami szép is színes is, és nem túl absztrakt. Az internalon Brian nagyon elégedett volt, ami számomra azt jelentette, hogy elhárult a veszély, hogy feltegyenek a legközelebbi hazafelé tartó gépre...de persze még nem minden tökéletes. 5 körül végre jutott időnk arra, hogy ebédeljünk. Úgy döntöttünk, hogy Tania kedvenc éttermébe megyünk megünnepelni, amit újabban én is nagyon megszerettem. Social House a neve, és az egyik legfelkapottabb hely a városban. A kaja nem olyan jó, de a hely hangulata kárpótol mindenért.

A név kötelez

Ha innen nézem elég olasz a hely,
meg talán van egy kis skandináv beütése is, nem?

A bárpultot úgy alakították ki, hogy még a japán vendégek is felérhessék úgy, hogy ne szédüljenek a magasban

Vietnámi hetek. Meg kell szoknom, hogy ha tésztát rendelek,
akkor az bizony levesben úszik.

Ebéd után vissza az irodába, megbeszélés az account seregekkel (rengetegen vannak, de tényleg), küzdelem a rajzok beszkennléséért (az A3-as méret emberfeletti kihívás elé állította az ügynökség produkciós részlegét), aztán irány haza. Végre rájöttem, hogy miért nem tudok aludni: rossz irányban van az ágyam. Ha keresztbe fekszem rajta, azonnal elálmosodom. az egyetlen probléma, hogy még hosszában is lelóg a lábam...