A mágus

Ma találkoztam egy mágussal. Nem éppen úgy történt, ahogy az eddig a fantáziámban élt volna, de lássuk be a valóság néha egészen földhözragadtabb, mint a képzeletünk. Az én mágusomnak nem volt köpenye, se mókás cilindere, de még csak varázspálcája sem. Az én mágusom mindössze 15o cm volt, ami a 14 évéhez képest nem kis teljesítmény, Adidas pólót viselt és farmert, és amikor kézfogáskor a kezemet a homlokához emelete, az is kiderült, hogy mohamedán. Ő Rilo, Tania unokaöccse, akit, azért látogattunk meg, hogy kifagassuk az életéről. Rilo, azon szerencsések közé tartozik, akik dél jakartában, ennek a 25 milliós metropolisznak kertvárosi részében élhet. A ház, egy kicsit kissebb mint az áltagos középosztálybeli indonéz otthonok: Rilo 6oo négyzetméteren szorong nagynénjével. A ház, amúgy maga a giccs paradicsoma: mindenfelé porcelán szobrocskák, porcelán tényérok, mindegyik alatt méretre szabott színes terítő, az ablakokon nehéz bársonyfüggönyök, a plafonról pedig ódon kristálycsillár függ lefelé. A néni majdnem egy évtizedet élt Angliában, és amikor hazajött a ház komplett berendezését a szigetországból hozatta. A kedvenc darabom egy hatalmas ingaóra volt, lenyűgöző óraszerkezettel, de persze erről nem készítettem fotót.
De vissza a lényeghez: szóval Rilo mágus. Már évek óta tanulja a trükköket, jár máguskonferenciákra és tagja minden Facebookon megtalálható máguscsoportnak. A bemutatkozás után rögtön a kártyatrükkök következtek, amik tényleg zavarbaejtőek voltak (többek között azért, mert elfelejtettem melyik lapot választottam, így a végén nem nagyon csattant a poén).

A fura fehérember, Rilo és a büszke nagynéni

Nappali és étkező, az a pink folt a konyhában
pedig nem más mint a szolgálólány

Nappali

Megkértük, hogy vigyen el minket mindenhova, ahova a barátaival járni szokott. Nem volt túl meglepő, hogy a közeli plázában kötöttünk ki. Ezek a kölykök lényegében otthon, a suliban és a plázában élik az életüket. Szóval bejártuk a pláza minden elképzelhető zugát, ahova csak egy 14 éves srác betérhet, Rilo pedig csak mesélt, mesélt és mesélt…én pedig néhány órán belül besokalltam a rengeteg infótól. Tania sofőrje vitt haza, aki azonban csak helyettesített, mert az igazi sofőr beteg volt. Ez a kedves dublőr valójában a kertész volt, aki mint a délutáni kocsikázás során kiderült (azt az utat, ami gyalog 15 perc lett volna, sikerült 1,5 óra alatt megtennie) nem igazán ismeri a várost. Amikor beszálltam az is kiderült, hogy angolul sem beszél, szóval rém kalandos útnak néztem elébe, de azt leszámatva, hogy száguldott, mint egy őrül, és olyan sikátorokon vitt keresztül, ahol én még nappal is félnék, simán hazavitt.