A hétfő a válságkezelés jegyében telt, és merem azt remélni, hogy holnapra az eredménye is látszik majd mindannak, amit ma kitaláltunk. Reggel Brian, Tania és én (mókás, hogy én mindig minden meetingen ott vagyok, még akkor is ha csak a kulcsemberek találkoznak) tartottunk egy rövid stratégiai megbeszélést, hogy mit is kellene tenni ebben a kacifántos helyzetben, és végül elfogadták azt a javaslatomat, amit már egy ideje mondogatok: szét kell dobni a munkát. 8 ember dolgozik ezen a projecten, így óriási pazarlás, hogy 8 ember egy szobában ugyanazon az egy dolgon gondolkodik, amikor tele vagyunk részfeladatokkal, amikre eddig nem jutott időnk. Itt az ideje tehát darabolni: teaser, image, web, logo. Miután közösen lefektettük az alapokat, és úgy tűnt mindhárman egyetértünk (ezzel kapcsolatban kicsit szkeptikus vagyok, mivel a nagy egyetértések itt mindig csak egy pillanatig tartanak: meeting után mindenki megy panaszkodni, konspirálni...elmondani mindazt, amit ott, akkor nem mert, mert nem akart konfrontálódni. Grrrr.)
A nap további része azzal telt, hogy egyenként leültünk minden kis teammel, és átbeszéltük velük, hogy pontosan mi is a feladatuk, milyen irányelvek mentén kell haladniuk. Úgy néz ki, hogy senkinek sem sérültek az érzelmei, szóval egész jól fogadták ezt a szeparálós szisztémát. Miután minden feladatot kiosztottunk, leültünk a népes account teammel, hogy végre tisztázzuk: mit is várnak pontosan a következő prezentációra, illetve az igényeik közül, mi az ami a józan ész határain belül teljesíthető. Thomas abszolút partner volt a helyzet megoldásában, ami nem volt meglepő, hiszen amúgy is ő az, akihez minden problémás esetben fordulok. Ha Thomastól kérek valamit, azt 1o percen belül megkapom, ha Satriotól kérem ugyanez, az sem biztos, hogy még a héten. A 15 év, amit Thomas Szingapúrban töltött hihetetlenül gyakorlatias gondolkodással vértezte fel. Vicces volt, ahogy Brian nem listát készített, hanem egy A3-as lapra felrajzolt minden elemet, így a meeting végére egy egész csinos moodboardot állított össze.
Hát ennyi. Olvasni talán nem valami izgalmas, de hihetetlenül elememben voltam egész nap. Este úsztam (egyre nehezebb rávennem magam amúgy az esit lubickolásra), és tévéztem egészen addig, amíg meg nem érkezett…a VIHAR. Csupa nagybetűvel. Olyan égszakadás-földindulás volt, amit még soha nem láttam: folyamatosan dörgött és villámlott, a szél tépte a fákat és ömlött az eső. Eszembe jutott, hogy Kriszta biztos azt mondaná, hogy húzzam ki a tévét, és mivel nem voltam abban a helyzetben, hogy a fejemben lévő hangokkal vitatkozzal, hát pikk-pakk áramtalanítottam az egész lakást. A követekező egy órában a padlón ücsörögve bámultam a vihart, miközben azon morfondíroztam, hogy vajon van-e villámhárító a ház tetején…
A nap további része azzal telt, hogy egyenként leültünk minden kis teammel, és átbeszéltük velük, hogy pontosan mi is a feladatuk, milyen irányelvek mentén kell haladniuk. Úgy néz ki, hogy senkinek sem sérültek az érzelmei, szóval egész jól fogadták ezt a szeparálós szisztémát. Miután minden feladatot kiosztottunk, leültünk a népes account teammel, hogy végre tisztázzuk: mit is várnak pontosan a következő prezentációra, illetve az igényeik közül, mi az ami a józan ész határain belül teljesíthető. Thomas abszolút partner volt a helyzet megoldásában, ami nem volt meglepő, hiszen amúgy is ő az, akihez minden problémás esetben fordulok. Ha Thomastól kérek valamit, azt 1o percen belül megkapom, ha Satriotól kérem ugyanez, az sem biztos, hogy még a héten. A 15 év, amit Thomas Szingapúrban töltött hihetetlenül gyakorlatias gondolkodással vértezte fel. Vicces volt, ahogy Brian nem listát készített, hanem egy A3-as lapra felrajzolt minden elemet, így a meeting végére egy egész csinos moodboardot állított össze.
Hát ennyi. Olvasni talán nem valami izgalmas, de hihetetlenül elememben voltam egész nap. Este úsztam (egyre nehezebb rávennem magam amúgy az esit lubickolásra), és tévéztem egészen addig, amíg meg nem érkezett…a VIHAR. Csupa nagybetűvel. Olyan égszakadás-földindulás volt, amit még soha nem láttam: folyamatosan dörgött és villámlott, a szél tépte a fákat és ömlött az eső. Eszembe jutott, hogy Kriszta biztos azt mondaná, hogy húzzam ki a tévét, és mivel nem voltam abban a helyzetben, hogy a fejemben lévő hangokkal vitatkozzal, hát pikk-pakk áramtalanítottam az egész lakást. A követekező egy órában a padlón ücsörögve bámultam a vihart, miközben azon morfondíroztam, hogy vajon van-e villámhárító a ház tetején…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése