Mozgalmas péntek

Elég hosszúra sikerült ez a péntek. Hosszúra, és nem túl vidámra. Nem untatnék senkit a részletekkel, elég annyi, hogy mindenki félreértett mindenkit, és persze mindez az utolsó utáni pillanatban derült ki, szóval most nyakig ülünk a kakiban (remélem ez nem számít csúnya szónak, bár úgy tudom egyes preziken ezt már betiltották). Hétvégézés szerencsére nem lesz a dologból, de nehéz hétnek nézünk elébe.

Apropó, ma megint földrengés volt. De csak kicsi. (képzelhetitek, hogy milyen kicsi lehetett, ha még a hírekben sem volt benne). Épp a földszinti kávézóban tartottunk megbeszélést, amikor hirtelen mindenki felpattant, és a kijárat felé indult. Mivel én megint nem éreztem semmit, bután néztem rájuk, hogy most meg mi van. Földrengés, mondták mosolyogva. A lényeg, hogy ki kellett menni az utcára, keresni egy olyan helyet, ahol semmi nem eshet rád, és várni a jelzést, hogy visszamehetsz az épületbe. A derék indonézeknek azonban eszük ágában sem volt visszamenni: mindenki szépen elindult hazafelé, és élvezték hogy korábban kezdődik a hétvége. Senki nem pánikolt, mindenki mosolyogva találgatta, hogy hol lehetett a földrengés epicentruma, vajon lesz-e a szökőár és mekkora, majd szépen felpattantak a motorjukra (meglepődnétek hányan képesek rázsúfolódni egy-egy ilyen lélekvesztőre) és szépen hazarobogtak. Inkább tűnt spontán utcai fesztiválnak a dolog, mint valódi katasztrófahelyzetnek: azonnal megjelentek az üdítőárusok, mások pedig rágcsálnivalókat kínáltak körbe. Hogy én se parázzak (nem is éreztem, hogy mozog a föld, akkor meg hogyan parázhatnék???), elmondták, hogy a Richter skála szerinti érték az égvilágon semmit sem jelent: nem az számít ugyanis, hogy hányas erősségű volt a rengés, hanem hogy mennyire volt közel a földfelszínhez. És mostanában elég mélyen van, szóval tessék megnyugodni.

Srácok suli után