Ma voltam először ideges, mióta itt vagyok. Úgy értem, eddig is bosszankodtam néha, hogy ejnye milyen lassú a net, meg jajj, már megint megették a hangyák a kenyeremet…de tegnap igazán felhúztam magam. Az élet ugyanis itt sem csak játék és mese…ha Ázsiában dolgozol, az itteni szabályok szerint kell játszanod.
A helyzet a következő: adott egy project, aminek a vizuális világán dolgozunk éppen, és sikerült megtalálni AZ illusztrátort, aki nagyon sokat adhatna a dologhoz, és igazán különleges látványvilágot alkothatna. Ő Toni. Aztán adott egy másik srác, aki gyorsan dolgozik, de a portfólióját még csak nem is láttuk, csak a többiek már dolgoztak vele más projecteken, de a tényleg, de tényleg nagyon gyors. Ő Joni. (Csak könnyebb legyen összekeverni őket.) A feladat mindkettőjüknek ugyanaz volt: egy város utcarészletét megrajzolni. Toni tök jól elkapta a hangulatot, de persze még javításra szorul a dolog. Joni csak egy ceruzavázlatot küldött, de az elég részletese volt. Namármost, mindenki bele van zúgva a vázlatába, mert milyen jól elkapta a város szögét, míg Toninak ez nem sikerül olyan jól. Itt demokrácia van, ami azt jelenti hogy mindenki megírja, hogy melyik tetszik neki jobban, és a végén, amire több szavazat jött, az lesz a nyerő. Nem számít, hogy az art director mit akar, nem számít, hogy mi a kreatív igazgató véleménye. Nincsenek érvek és ellenérvek, csak szavazatok vannak. Na jó, mindenki érvel is, de nem az számít, hanem de a voksa. Én persze infarktust kaptam, hogy leszavazták a nyilvánvalóan erre a munkára teremtett illusztrátort. Tania bár egyerért velem, mossa kezeit, ő nem tehet semmit: ha a csapat így gondolja, akkor ő nem mondhatja az ellenkezőjét, mert nem bánthatja meg őket. Thomas, bár szintén egyetért velünk, mossa kezeit, mert ezt a kreatívoknak kell lerendezniük egymás között. Miután egymás kezét is megmosták úgy tűnt nincs mit tenni.
Azt a furcsaságot azért had meséljem még el, hogy mindkét srác pénzért rajzolja a vázlatokat, tehát nem tenderként van beállítva a dolog. Rajzolsz valamit, mi azt kifizetjük, és ha ügyes voltál, akkor majd rendelünk még tőled. Persze a büdzsé véges, szóval most épp arra sincs pénz, hog Jonival elkészíttessük a vázlata színes verzióját.
A lényeg, hogy itt az emberek előbb adják fel az elveiket és elképzeléseiket, minthogy konfliktusba keveredjenek bárkivel. A kihívás tehát a következő: észérvekkel megvédeni valamit úgy, hogy ne sértsd meg mások érzéseit, beláttatni velük, hogy tévedtek, de úgy, hogy ezzel semmiképpen se hozd őket kényelmetlen helyzetbe. Sok-sok dícséret, és a végén egy kis kanyar. Ez már inkább pszichológia mint
A nap végére annyit sikerült elérni, hogy holnap egy meeting keretében összeül mindenki, hogy szóban vitassuk meg a dolgot. Egy biztos: a Zsolti minden türelmére és hidegvérére szükségem lesz.
A helyzet a következő: adott egy project, aminek a vizuális világán dolgozunk éppen, és sikerült megtalálni AZ illusztrátort, aki nagyon sokat adhatna a dologhoz, és igazán különleges látványvilágot alkothatna. Ő Toni. Aztán adott egy másik srác, aki gyorsan dolgozik, de a portfólióját még csak nem is láttuk, csak a többiek már dolgoztak vele más projecteken, de a tényleg, de tényleg nagyon gyors. Ő Joni. (Csak könnyebb legyen összekeverni őket.) A feladat mindkettőjüknek ugyanaz volt: egy város utcarészletét megrajzolni. Toni tök jól elkapta a hangulatot, de persze még javításra szorul a dolog. Joni csak egy ceruzavázlatot küldött, de az elég részletese volt. Namármost, mindenki bele van zúgva a vázlatába, mert milyen jól elkapta a város szögét, míg Toninak ez nem sikerül olyan jól. Itt demokrácia van, ami azt jelenti hogy mindenki megírja, hogy melyik tetszik neki jobban, és a végén, amire több szavazat jött, az lesz a nyerő. Nem számít, hogy az art director mit akar, nem számít, hogy mi a kreatív igazgató véleménye. Nincsenek érvek és ellenérvek, csak szavazatok vannak. Na jó, mindenki érvel is, de nem az számít, hanem de a voksa. Én persze infarktust kaptam, hogy leszavazták a nyilvánvalóan erre a munkára teremtett illusztrátort. Tania bár egyerért velem, mossa kezeit, ő nem tehet semmit: ha a csapat így gondolja, akkor ő nem mondhatja az ellenkezőjét, mert nem bánthatja meg őket. Thomas, bár szintén egyetért velünk, mossa kezeit, mert ezt a kreatívoknak kell lerendezniük egymás között. Miután egymás kezét is megmosták úgy tűnt nincs mit tenni.
Azt a furcsaságot azért had meséljem még el, hogy mindkét srác pénzért rajzolja a vázlatokat, tehát nem tenderként van beállítva a dolog. Rajzolsz valamit, mi azt kifizetjük, és ha ügyes voltál, akkor majd rendelünk még tőled. Persze a büdzsé véges, szóval most épp arra sincs pénz, hog Jonival elkészíttessük a vázlata színes verzióját.
A lényeg, hogy itt az emberek előbb adják fel az elveiket és elképzeléseiket, minthogy konfliktusba keveredjenek bárkivel. A kihívás tehát a következő: észérvekkel megvédeni valamit úgy, hogy ne sértsd meg mások érzéseit, beláttatni velük, hogy tévedtek, de úgy, hogy ezzel semmiképpen se hozd őket kényelmetlen helyzetbe. Sok-sok dícséret, és a végén egy kis kanyar. Ez már inkább pszichológia mint
A nap végére annyit sikerült elérni, hogy holnap egy meeting keretében összeül mindenki, hogy szóban vitassuk meg a dolgot. Egy biztos: a Zsolti minden türelmére és hidegvérére szükségem lesz.
Itt éppen úgy teszek, mintha minden rendben lenne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése