Utolsó hétvége Jakartában - Bizony

Pénteken szokás szerint megint jelenésünk volt az ügyfélnél, de ezúttal már csak hárman mentünk: Monika a business director, Tania és én, mert sosem árt ha van egy sápadtarcú a brigádban. Továbbra sem tudom túltenni magam azon a kontraszton, ami az ügyfél irodaházának aulája és azon terem között feszül, ahol a megbeszéléseinket tartjuk. Az előbbi töménytelen márványtól, arany berakásoktól csillog, míg az utóbbi egy végtelenül lepukkant nyomasztó lyuk egy még a gyarmatosítás idejéből származó projectorral, aminek könyörögni kell hogy legyen már kedves barátságot kötni a laptoppal és kivetítani a képet.

Így néz ki a gado-gado, ha Tania rendeli...

és így, ha én. Hinnétek, hogy az enyém a finomabb?

Monikarol szerintem még nem meséltem: 3oas évei végén jár, 3 gyönyörű kislány édesanyja és egy túlsúlyos negyveves zseni boldog felesége (ő csak Dagopedianak hívja: Dag és Wikipedia. Ééééérted). A lényeg nem is az, hogy ki ő, hanem hogy hogy néz ki…csupa divatos holmi, minden passzol mindennel, minde nap másképp fésült frizura és hajmeresztő színű és magasságú cipők. A helyzetet talán az érzékelteti a legjobban, hogy a kislánya Haloweenkor nem vámpírnak, zombinak vagy csontvázkirálylánynak maszkírozta magát. Ó, nem. Ő Coco Chanel-nek öltözött!
Miután a folyosón gondterhelt beszélgetést folytattak arrók, hogy vajon Chanel táskát vagy gyémántgyűrűt kérjen a férjétől születésnapjára biztos voltam benne, hogy kőgazdagok. Az irodában nem ő lenne az egyetlen. Tania azonban hamar kiábrándított: „Egyáltalán nem olyan gazdag, mint amilyennek tűnik. Manando-ban nőtt, fel ennyi az egész.“ Miután a hely neve az égvilágon nem mondott semmit, Tania szinte suttogva folytatta: "Manando egy kisváros Sulawesi-től északra. Az itteni emberek minden pénzüket ruhákra, ékszerekre és olyan csecsebecsékre költik, amitől gazdagnak tűnnek. Mindenük a divat és a csillogás, és azt képzelik, hogy valahol Monacoban élnek. Az anyukám is ott született, hidd el tudom miről beszélek.“
A prezi jól ment, és bár eredetileg úgy volt, hogy nem kell visszamennünk az irodába, a terv sajna változott: hétfőre elő kellett varázsolnunk egy második listát helyi rendezőkből, arra az esetre, ha az ügyfél elsápadna a külföldiek gázsiját látva. Itt valahogy a dugóban araszolni is más: kezdett sötétetni, az eső kopogott az autó tetején, mi pedig kényelmesen olvatsunk a hátsó ülésen a villanyfényben. Igen, be kell vallanom épp az Alkonyatot bújom. Ciki, de ez van.
6 körül értünk vissza az irodába, és 8ig egyik DVD-t néztük a másik után, de továbbra is az volt az érzésem, hogy a régió rendezőinek munkáiból hiányzik az őszinteség…de ha erre futja csak, akkor legyen, valahogy majd kiverjük belőlük, ami nekünk kell. Megjegyzem itt sokkal nyitottabban kezelik a rendező kérdést mint otthon: itt nem állnak meg a hazai rendezők felkutatásánál, hanem a minimum a régió a keresési rádiusz. Ennek több oka is van: a külföldi rendezők nagyjából mind egy árkategóriába tartoznak, illetve a nyelv sem jelent akkora problémát, mint otthon. Na és persze a minőség…indonéz barátaim sajnos nem túl erősek rendezésben. De a lényeg, hogy a hiányosságaikat nyitottsággal kompenzálják.

A péntek este maradék részét olvasással töltöttem, illetve hosszú idő után megint úsztam. Minden alkalommal megfogadom, hogy többet jövök majd a medence környékére, sőt reggel is úszhatnék ha fel tudnék kelni, de valahogy soha nem sikerült betartani az ígéretemet.
Szombat reggel (na jó, délelőtt) kénytelen voltam elslattyogni a legközelebbi könyvesboltig, és megvenni a következő részt. Akciós volt, így nem volt más választásom: megvettem mind a 3 kötetet, ami eddig megjelent. Innen az utam egyenesen a Ratu Plaza-ba vezetett, ahol a város legjobb kalóz DVD-it árulják. Magyarázatképpen: mivel az internet lassúsága lehetetlenné teszi a torrent használatát, hát a filmeket kalóz DVD-ken árulják a plázákban. Még számlát is kapsz róla a kasszánál. A minőség persze nem éppen a legjobb, de kit izgat, ha egy filmért mindössze 7.000 Rp-t kell fizetned. Ez nagyjából 15o forint. Azon gondolkodtam, hogy ha lennének fapados DVD-k, amik ugyan nem HD minőségűek lennének, de bőven az évezhetőség keretein belül maradnának, az emberek vajon akkor is vesződnének a letöltéssel? Én vagyok az egyetlen, aki nemmel válaszolna erre kérdésre?
Kihasználva az indonéz törvények ezen kiskapuját begyűjtöttem a Mad Men első két évadját, és boldogan indultam haza, hogy belevágjak a zombi hétvégémnek: a könyveim, a DVD-k, házhoz szállított kaja és én. A Mad Men első néhány része nem kötött le túlzottan, úgyhogy belekezdtem az Újholdba. A 1oo. oldal környékén nem bírtam tovább: a sztori továbbra sem akart túllendülni a tizenéves főhős első szerelem utáni sokkján, szóval lementem a bolta némi chipsért és sörért. Ezek után ismét képes voltam magam férfiként értékelni, és alig 15o oldal múlva ismét a félelmetes résznél tartottam. Juhú.
A vasárnap hasonlóan eseménydúsan telt: Mad Man és New Moon.
Bocs.