Csecsebecse

A csütörtök megint úgy telt el, hogy észre sem vettem, hogy már besötétedett. Holnap megyünk az ügyfélhez prezentálni, szinte már hagyomány, hogy minden péntekemet egy hangszigetelt szobában töltöm (a project ennyire titkos ugyanis). Napközben azonban annyira besokalltunk, hogy úgy döntöttünk, hogy kiszöktünk egy órára a közeli bolhapiacra.

Amint kocsiba szálltunk, feltűnt, hogy nem a sofőr vezet, hanem a kertész. Kérdeztem Taniát, hogy mi történt az öreg sofőrrel, és kiderült, hogy hétfő este óta egyszerűen nem jelentkezett. Hétfőn elég csúnyán összevesztek, mert sorozatosan nem lehetett telefonon elérni a sofőrt, így mindig fél órákat kellett várni a pláza vagy étterem bejáratánál, míg nagy nehezen előkerült. Hétfőn Tania rákérdezett, hogy miért nem működik a telefonja, mire kiderült, hogy a sofőr eltelefonálta az összes összeget, ami a kártyán volt, így most a szám nem kapcsolható. A telefont azért kapta, hogy Taniát fel tudja hívni, és ha le is beszéte az összeget a családjával, legalább szólhatna, hogy újra fel kell tölteni, hogy elérhető legyen (ezek nem az én gondolataim, csak leírom a tényeket). Tanai nagyon dühös lett, a sofőr meg csak sunyin vigyorgott…és másnap nem jött dolgozni. Mivel a telefonja nem működik, így nem lehet elérni…tehát senki nem tudja mi is történt vele valójában. A kertész persze végtelenül boldog, és minden adandó alkalommal elmondja Tanianak, hogy nem is érti miért tűri el, hogy az öreg ilyeneket megengedjen magának, és ő Tania helyében már bizony rég kirúgta volna. Én remekül szórakozom ezen, Tania persze kevésbé mert most kénytelen a kertészt befogni vezetni, aminek két kellemetlen mellékhatása is van: az első, hogy a kert egy-két hét múlva katasztrofálisan fog kinézni, a másik pedig hogy mindig mindenhonnan el fog késni, mert a kertésznek fogalma sincs a belváros utcáiról.
Na de vissza a bolhapiachoz: Nem is igazán piac ez, sokkal inkább egy utca tele mindenféle kincsekkel: rengeteg régiség, indonéz maszkok, fabábuk, csillárok…minden, a régi Jakartából megmaradt. Elképesztő dolgokra lehet itt rábukkanni…persze a fele hamisítvány, de ameddig nem kerül sokba, és otthon senki nem jön rá, hogy kamu a Ming dinasztia korabeli kínai porcelán, addig nem zavar a dolog. Büszke vagyok magamra: nem vettem semmit. Egyedül nem is szabad semmit vennem, mert nekem minden kétszer annyiba kerülne, mert fehér vagyok. Majd egyszer visszamegyünk Tania-val, mert ő jól tud alkudni, bár a bőrszínével azért nála sincs minden rendben☺









A melóba visszaérve folytattam az animatic összepakolását, aminek még reggel álltam neki, illetve rendezőket kellett keresnem. A filmet szerencsére elég kerek összegből fogjuk forgatni, szóval nem akármilyen nevek közül válogathatok. Korábban fogalmam sem volt róla, hogy Dél-Afrikában ilyen jó rendezők vannak. Szóval onnan két rendezőt választottunk, és egy harmadikat Új-Zélandról. Persze kell 3 back-up opció is, ha az ügyfél esetleg infarktust kapna az árak láttán, szóval most az ázsiai arcok munkáját nézegetem. Általánosságban elmondható, hogy az áltag messze a magyar színvonal felett teljesít, de mindegyik ugyanolyan stílusban nyomja: nagyon mű az egész, minden olyan mesterkélt. Nekünk pedig most nem igazán erre lenne szülségünk...na majd meglátjuk.