Ma találkoztunk a back-up rendezővel. A nagy nevek képtelnek időben leszállítani a filmet arra a határidőre, amire nekünk kell, szóval sajna el kellett búcsúznunk tőlük. Elég nehezen barátkozom meg az új helyzettel, de nincs más választásom. Az egyetlen reményem, hogy bár a rendező nem nagy arc, az operatőr ugyanaz lesz, akivel John is forgatott volna, szóval szépnek legalább szép lesz a film. A meeting után kicsit jobb kedvem lett, mert a srác nem teljesen reménytelen…sőt! Tökre érti, hogy mit szeretnénk, és elvileg a technikai tudása is megvan hozzá, hogy valóra is tudja váltani. A srác amúgy maláj, és Desmond Ng-nek hívják. A nap további részét egy mood film összerakásával töltöttem, ami egy jövő heti kutatáshoz kell. Mókás, hogy szövegíró létemre mi mindent nem csinálok itt…imovie, photoshop, indesign…Pepó büszke lenne rám.
Este Briannál kreatív összejövetel volt. Évente összehívja az egész kreatív osztályt, hogy egy-két sör mellett értékeljék az elmúlt évet, és felvázolják a kihívásokat a következő évre. Engem azonban egyetlen dolog tartott csak lázban: vajon mekkora lehet Brian lakása, amiben elfér 7o ember☺
Persze mi később indultunk el, mint bárki más, mert meg kellett várni, míg ideérnek a proofok, és elindulhat a titkos projekt első végleges anyagának gyártása. Nagy lépés ez…szóval fél 7 is elmúlt, mire kocsiba ültünk, és elkezdtünk araszolni a dugóban…rettenetes volt…1,5 óra múlva kiderült, hogy épp most hagytuk el a lehajtót, szóval vissza kell fordulni a legközelebbi lehetőségnél és tenni egy egész kört: ez újabb 1 órát vett igénybe, majd fél óra kavarás a parkolóházban…fél 1o volt mire megérkeztünk. Nem voltunk túl népszerűek. Gyors vacsora, egy pohár sör a kézbe, és azonnal be is ültünk a konferenciaterembe. Nem Brian lakásán volt ugyanis az összejövetel, csupán az apartmankomplexum konferenciatermében. Csalódottságom leírhatatlan volt: 3 óra araszolás a dugóban, és mindez azért, hogy megnézzek egy konferenciatermet???? Pfff.
Brian beszéde következett, ami bár nem volt több, mint fél óra, de nekem még most is borsódzik a hátam, ha eszembe jut. Az első mondat után mindenki a Brian hatása alatt volt, 1o perc után már én is meg akartam váltani a világot, és a végére a teremben lévő embereknek felének könnyes volt a szeme. Én ilyet még nem láttam...Biran az a típusú vezető, aki nem a bölcsességével, nem az ötleteivel hanem a lelkesedésével, és személyes varázsával veszi le az embereket a lábukról. Olyan tűz ég benne, ami könnyen lobbant lángra bárkit, akivel csak néhány szót is beszél. Az emberek nem tisztelik őt, hanem istenként imádják (nem túlzás), és bármit, de bármit megtennének érte. Az egész beszéd nagyon személyes volt, nem a cég célkitűzéseiről szólt, hanem nagyonis emberi szemszögből közelített: munka és magánélet egyensúlya, személyes célkitűzések, egyéni álmok megvalósítása…semmi corporate bullshit, csakis emberi tényezők. A human kind egy másik, sokkal megélhetőbb aspektusát ismertem meg ezen az estén. A végén persze elhangzott a felszólítás, hogy ha bárkinek valami kérdése van, tegye fel. Síri csend volt a teremben, majd lassan felállt az egyik art director, és elcsukló hangon annyit mondott: „Nekem csak egy kérdésem lenne. Ugye még sokáig velünk maradsz?“ Ennyi. A hatás leírhatatlan volt. Tudom elég giccses ez az egész, és talán nem is mutatom be a dolgokat a legjobban, de az a lelkesedés, az a tűz, ami abban a teremben volt akkor…én még soha nem voltam részese semmi ilyesminek. Akkor vált világossá, hogy mit jelent az, hogy Ázsiában a dolgokat a személyes kapcsolatok vezérlik, és ha a beosztottak szeretik a főnököt, akkor mindent megtesznek neki. A dolog működik, jobban mint bármilyen más vezetői taktika, amival eddig találkoztam rövid életem során. Most megint kicsit mormonnak érzem magam, de nem tehetek róla.
Néhány kép az estéről:
Persze mi később indultunk el, mint bárki más, mert meg kellett várni, míg ideérnek a proofok, és elindulhat a titkos projekt első végleges anyagának gyártása. Nagy lépés ez…szóval fél 7 is elmúlt, mire kocsiba ültünk, és elkezdtünk araszolni a dugóban…rettenetes volt…1,5 óra múlva kiderült, hogy épp most hagytuk el a lehajtót, szóval vissza kell fordulni a legközelebbi lehetőségnél és tenni egy egész kört: ez újabb 1 órát vett igénybe, majd fél óra kavarás a parkolóházban…fél 1o volt mire megérkeztünk. Nem voltunk túl népszerűek. Gyors vacsora, egy pohár sör a kézbe, és azonnal be is ültünk a konferenciaterembe. Nem Brian lakásán volt ugyanis az összejövetel, csupán az apartmankomplexum konferenciatermében. Csalódottságom leírhatatlan volt: 3 óra araszolás a dugóban, és mindez azért, hogy megnézzek egy konferenciatermet???? Pfff.
Brian beszéde következett, ami bár nem volt több, mint fél óra, de nekem még most is borsódzik a hátam, ha eszembe jut. Az első mondat után mindenki a Brian hatása alatt volt, 1o perc után már én is meg akartam váltani a világot, és a végére a teremben lévő embereknek felének könnyes volt a szeme. Én ilyet még nem láttam...Biran az a típusú vezető, aki nem a bölcsességével, nem az ötleteivel hanem a lelkesedésével, és személyes varázsával veszi le az embereket a lábukról. Olyan tűz ég benne, ami könnyen lobbant lángra bárkit, akivel csak néhány szót is beszél. Az emberek nem tisztelik őt, hanem istenként imádják (nem túlzás), és bármit, de bármit megtennének érte. Az egész beszéd nagyon személyes volt, nem a cég célkitűzéseiről szólt, hanem nagyonis emberi szemszögből közelített: munka és magánélet egyensúlya, személyes célkitűzések, egyéni álmok megvalósítása…semmi corporate bullshit, csakis emberi tényezők. A human kind egy másik, sokkal megélhetőbb aspektusát ismertem meg ezen az estén. A végén persze elhangzott a felszólítás, hogy ha bárkinek valami kérdése van, tegye fel. Síri csend volt a teremben, majd lassan felállt az egyik art director, és elcsukló hangon annyit mondott: „Nekem csak egy kérdésem lenne. Ugye még sokáig velünk maradsz?“ Ennyi. A hatás leírhatatlan volt. Tudom elég giccses ez az egész, és talán nem is mutatom be a dolgokat a legjobban, de az a lelkesedés, az a tűz, ami abban a teremben volt akkor…én még soha nem voltam részese semmi ilyesminek. Akkor vált világossá, hogy mit jelent az, hogy Ázsiában a dolgokat a személyes kapcsolatok vezérlik, és ha a beosztottak szeretik a főnököt, akkor mindent megtesznek neki. A dolog működik, jobban mint bármilyen más vezetői taktika, amival eddig találkoztam rövid életem során. Most megint kicsit mormonnak érzem magam, de nem tehetek róla.
Néhány kép az estéről:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése