Bevallom mióta visszajöttem ellustultam. Nem járok úszni, későn járok be dolgozni, az ebédemet házhoz hozatom…és igen, a blogot is meglehetősen hanyagolom. Valahogy nehezemre esik visszatérni a régi rutinokhoz, visszazökkenni a régi kerékvágásba. Főleg, hogy tudom, hogy nemsokára úgyis megyek haza…
Próbálom röviden összefoglalni az elmúlt hét eseményeit. A torokfájás egyre csak rosszabbodott, így egy napot otthon maradtam, és behúzott függönyök mögött, rengeteg alvással és több liter narancslé magamba erőltetésével próbáltam kikúrálni magam.
Csütörtökön egész nap stúdióban voltam, végre elkészült a film offline verziója. Mondanom sem kell, hogy mennyire izgatott voltam, főleg, hogy soha, de soha nem tetszett még egyetlen rough cut verzió sem, amit láttam. Mindig csalódott voltam, hogy a fejemben mennyivel jobban nézett ki, és hogy nem jön át az az érzés, amit szerettünk volna. Persze most sem történt másként... Mikor harmadszorra néztem azért már egészen jó volt, egyedül a zenével nem tudok megbarátkozni. Azt ugyanis minden erőfeszítésem ellenére is szívből gyűlölöm. Hozzá kell tenni, hogy mivel szinte az egész filmet zöld háttér előtt forgattuk, így rengeteg minden fog belekerülni utómunkában (lényegében egy egész várost építenek fel 3D-ben), és a fényelés is sokat dob majd a dolgon. Én legalábbis ezzel nyugtatom magam.
Az ügyfél el volt ragadtatva, egyetlen komment nélkül elfogadta a vágatot, így azonnal kezdődhetett a fényelés, ami eltartott vagy este 10-ig, de a végeredmény nagyon szép lett. Imádom a film színeit, gyönyörű hajnali fényeket sikerült beállítani. És a nap végén jött a hidegzuhany: a kampány indulását eltolták január végére, szóval most van egy egész extra hónapunk az utómunkára, így nem kell befejezni szerdáig. Vagyis én már csak otthon fogom látni a végét. Hát szuper…repesek az örömtől. Arról nem is beszélve, hogy ha eleve tudjuk, hogy ennyi időnk van, akkor az előkészítésre is több időt hagyhattunk volna, sőt, akkor a Adam Stevens is megcsinálhatta volna a filmet. Nem mintha nem lennék elégedett Desmond munkájával (egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha otthon is kipróbálnánk, de miután megtudtam, hogy milyen napidíjjal dolgozik, hamar szertefoszlottak a reményeim. Talán majd egy másik életben…), de azért érdekes lett volna megtapasztalni milyen egy igazán nagy névvel forgatni. Na majd legközelebb☺
Csütörtökön úgy volt, hogy Tania-val és Sonnyval elmegyünk kínait vacsorázni, de túl későn végeztünk az irodában, így a Social House-ban kötöttünk ki.
Pénteken ebédre sikerült eljutni a kínaiba, de nem volt nagy szám. Sonny elmesélte, hogy az igazi kínai kaja pont olyan olajos, mint amit otthon csinálnak a kínai barátaink. Az viszont vicces volt, hogy tényleg külön ember hozta ki a kést, egy másik a villát, egy harmadik a kanalat…hiába na, sokan vannak, kell a munka, bármilyen értelmetlen is legyen az☺
Este céges buli volt, de hamar leléptem, mert a 4. sör után működésbe lépett az újonnan kifejlesztett önkontroll rendszerem, és miután realizáltam, hogy kezdek átlépni a bölcsesség szintjére, úgy döntöttem ideje lelépni. Nem hiányzik, hogy mindenkinek bebizonyítsam, hogy angolul is képes vagyok eszméletlen sületlenségeket összehordani. Amúgy jó kis este volt.
Szombaton aludtam, a Starbuckban lógtam, olvastam, este pedig Tania-val vacsoráztam. Elvitt egy olasz étterembe…hát mit mondjak, voltak fenntartásaim, mert amit indonéz barátaim olasz kajának hívnak, az általában mélyfagyasztott tészta egy kis paradicsomszósszal. De most kellemesen csalódtam…szerintem életemben nem ettem ilyen finom olasz tésztát. Jót beszélgettünk, bár minden erőfeszítésemre szükség volt, hogy a beszélgetést sikerüljön úgy terelgetni, hogy az irodai dolgok véletlenül se kerüljenek szóba. Szóval a szüleiről beszélgettünk, akik a valaha legfurcsább kapcsolatban élnek, amiről valaha hallottam. Az édesapja fiatalon árva lett, rokonai nem nagyon voltak, így lényegében világgá ment: 15 évet élt Dél-Afrikában, aztán Vietnámban, Szingapúrban próbált szerencsét, végül Indonéziában kötött ki. Itt ismerkedett meg Tanai édesanyjával, aki egy roppant dekoratív, de meglehetősen temperamentumos nő. A házasság nem tartott sokáig, mert Tania anyja képtelen volt a saját hazájában maradni, a férfinek azonban esze ágában sem volt visszatérni Európába, a nő így faképnél hagyta és Olaszországban kezdett új életet. Nyaranta azonban hazajárt, és továbbra is úgy viselkedett, mintha ő lenne a ház úrnője. Renováltatta a házat, lecserélte a berendezést, rendszabályozta a személyzetet…és természetesen az ujja köré csavarta a volt férjét. Tanai szerint az apja még mindig szerelmes az anyjába, bár azóta újranősült (az új feleség jelenleg az USA-ban él a lányaival). Érdekes történetek ezek, regénybe illő karakterekkel…
Próbálom röviden összefoglalni az elmúlt hét eseményeit. A torokfájás egyre csak rosszabbodott, így egy napot otthon maradtam, és behúzott függönyök mögött, rengeteg alvással és több liter narancslé magamba erőltetésével próbáltam kikúrálni magam.
Csütörtökön egész nap stúdióban voltam, végre elkészült a film offline verziója. Mondanom sem kell, hogy mennyire izgatott voltam, főleg, hogy soha, de soha nem tetszett még egyetlen rough cut verzió sem, amit láttam. Mindig csalódott voltam, hogy a fejemben mennyivel jobban nézett ki, és hogy nem jön át az az érzés, amit szerettünk volna. Persze most sem történt másként... Mikor harmadszorra néztem azért már egészen jó volt, egyedül a zenével nem tudok megbarátkozni. Azt ugyanis minden erőfeszítésem ellenére is szívből gyűlölöm. Hozzá kell tenni, hogy mivel szinte az egész filmet zöld háttér előtt forgattuk, így rengeteg minden fog belekerülni utómunkában (lényegében egy egész várost építenek fel 3D-ben), és a fényelés is sokat dob majd a dolgon. Én legalábbis ezzel nyugtatom magam.
Az ügyfél el volt ragadtatva, egyetlen komment nélkül elfogadta a vágatot, így azonnal kezdődhetett a fényelés, ami eltartott vagy este 10-ig, de a végeredmény nagyon szép lett. Imádom a film színeit, gyönyörű hajnali fényeket sikerült beállítani. És a nap végén jött a hidegzuhany: a kampány indulását eltolták január végére, szóval most van egy egész extra hónapunk az utómunkára, így nem kell befejezni szerdáig. Vagyis én már csak otthon fogom látni a végét. Hát szuper…repesek az örömtől. Arról nem is beszélve, hogy ha eleve tudjuk, hogy ennyi időnk van, akkor az előkészítésre is több időt hagyhattunk volna, sőt, akkor a Adam Stevens is megcsinálhatta volna a filmet. Nem mintha nem lennék elégedett Desmond munkájával (egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha otthon is kipróbálnánk, de miután megtudtam, hogy milyen napidíjjal dolgozik, hamar szertefoszlottak a reményeim. Talán majd egy másik életben…), de azért érdekes lett volna megtapasztalni milyen egy igazán nagy névvel forgatni. Na majd legközelebb☺
Csütörtökön úgy volt, hogy Tania-val és Sonnyval elmegyünk kínait vacsorázni, de túl későn végeztünk az irodában, így a Social House-ban kötöttünk ki.
Pénteken ebédre sikerült eljutni a kínaiba, de nem volt nagy szám. Sonny elmesélte, hogy az igazi kínai kaja pont olyan olajos, mint amit otthon csinálnak a kínai barátaink. Az viszont vicces volt, hogy tényleg külön ember hozta ki a kést, egy másik a villát, egy harmadik a kanalat…hiába na, sokan vannak, kell a munka, bármilyen értelmetlen is legyen az☺
Este céges buli volt, de hamar leléptem, mert a 4. sör után működésbe lépett az újonnan kifejlesztett önkontroll rendszerem, és miután realizáltam, hogy kezdek átlépni a bölcsesség szintjére, úgy döntöttem ideje lelépni. Nem hiányzik, hogy mindenkinek bebizonyítsam, hogy angolul is képes vagyok eszméletlen sületlenségeket összehordani. Amúgy jó kis este volt.
Szombaton aludtam, a Starbuckban lógtam, olvastam, este pedig Tania-val vacsoráztam. Elvitt egy olasz étterembe…hát mit mondjak, voltak fenntartásaim, mert amit indonéz barátaim olasz kajának hívnak, az általában mélyfagyasztott tészta egy kis paradicsomszósszal. De most kellemesen csalódtam…szerintem életemben nem ettem ilyen finom olasz tésztát. Jót beszélgettünk, bár minden erőfeszítésemre szükség volt, hogy a beszélgetést sikerüljön úgy terelgetni, hogy az irodai dolgok véletlenül se kerüljenek szóba. Szóval a szüleiről beszélgettünk, akik a valaha legfurcsább kapcsolatban élnek, amiről valaha hallottam. Az édesapja fiatalon árva lett, rokonai nem nagyon voltak, így lényegében világgá ment: 15 évet élt Dél-Afrikában, aztán Vietnámban, Szingapúrban próbált szerencsét, végül Indonéziában kötött ki. Itt ismerkedett meg Tanai édesanyjával, aki egy roppant dekoratív, de meglehetősen temperamentumos nő. A házasság nem tartott sokáig, mert Tania anyja képtelen volt a saját hazájában maradni, a férfinek azonban esze ágában sem volt visszatérni Európába, a nő így faképnél hagyta és Olaszországban kezdett új életet. Nyaranta azonban hazajárt, és továbbra is úgy viselkedett, mintha ő lenne a ház úrnője. Renováltatta a házat, lecserélte a berendezést, rendszabályozta a személyzetet…és természetesen az ujja köré csavarta a volt férjét. Tanai szerint az apja még mindig szerelmes az anyjába, bár azóta újranősült (az új feleség jelenleg az USA-ban él a lányaival). Érdekes történetek ezek, regénybe illő karakterekkel…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése